AALEME

Légionnaire toujours...

  • Plein écran
  • Ecran large
  • Ecran étroit
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

1998

Légió mindhalálig

Envoyer

Szlazsánszky Ferenc 1998. 09. 19.

 

Frei Imre. A mai légió egy modern, nagyon jól képzett hadsereg

"Akkor kimentem a mosdóba, megittam egy liter vizet, és viszszamentem. Megvolt az 50 kilóm, fölvettek. Az orvos azt mondta, hogy legény, két hetet adok neked, és meg fogsz dögleni." Frei Imre tizenhat éven át szolgált a francia hadseregben, ebből tizenegy évet töltött a híres-hírhedt idegenlégióban. Saját bevallása szerint fél a haláltól, de ha újra fiatal lehetne, újra légiósnak állna.



Frei Imre. A mai légió egy modern, nagyon jól képzett hadsereg

– Pontosan mi az az idegenlégió?

– A légió a francia hadsereg egyik része. Mondhatnám, hogy az a része, ami egy nyílvesszőnek a hegye, más szóval egy elit alakulat. Ha jól tudom, körülbelül tízezer tagja van.

– Csak külföldieket vesznek fel oda?

– Felvesznek mindenkit, de még a franciákat is úgy kezelik, mint az idegeneket.

A francia állam azért tartja fenn a légiót, hogyha valahol háborús konfliktus alakul ki, akkor az ő fiai helyett ezeket az idegeneket küldje oda. De nem azért küldi, hogy meghaljanak, hanem azért, hogy megvédjék a francia érdekeket.

– Úgy hallottam, hogy a kiképzés nagyon szigorú. Állítólag olyan is előfordul, hogy a tisztek franciául adnak parancsot az újoncnak, aki – mivel még nem érti a nyelvet – nem hajtja végre az utasítást, emiatt viszont jól megverik.

– Ez hazugság! Biztos olyantól hallotta, aki sosem volt a légióban. A tisztek a dolgukat teszik. A kiképzés alapos és nagyon nehéz. Rákényszerítik a légiót, hogy fegyelmezett legyen. Akármilyen vagány srác volt valaki civilben, ott olyanná kell válnia, mint egy kezesbárány. A légióban azzal érvelnek, hogy a jelentkezők önként jöttek. Azt is tudják a fiatalok, hogy nem ministráns gyerekeket képeznek ki, hanem hivatásos katonákat, azt pedig nem lehet cukorka kiosztással elintézni.

– Ki lehet heverni ezt az időszakot?

– Hát persze, hogy ki lehet heverni, miért, én belehaltam?

– Ön mikor és hogyan került a légióba?

– Én az 1956-os forradalom miatt mentem ki Franciaországba. Tanítóképzős voltam a Kiss János altábornagy utcában, és amikor kitört a forradalom, november 24-én kimentem Ausztriába, onnan Franciaországba.

– Hány éves volt akkor?

– 17 és fél. Franciaországban – mivel tanító nem lehettem – kitanultam a központifűtés-szerelő szakmát. Azalatt a három év alatt nagyon rosszul éltem, ezért jelentkeztem az idegenlégióba.

– Voltak hirdetések?

– Nem, akármelyik csendőrségre vagy laktanyába bekopogott az ember, és azt mondta, hogy be akar állni a légióba, akkor felvették. Abban az időben még tartott az algériai háború, tehát rengeteg fiatalra volt szükség. Nem volt gond, hogy az embert fölvegyék a légióba. Manapság a jelentkezők tíz százalékát sem veszik fel, mert kevesebb a háború, másrészt nagy a túljelentkezés.

– Ott tartottunk, hogy jelentkezett, és fel is vették.

– Nem ilyen egyszerűen történt. Mivel nagyon kevés pénzből éltem, és három éven keresztül egyszer ettem naponta, húsz éves koromban 49 kiló voltam. A katonai szolgálathoz viszont 50 kiló volt az alsó határ, így el akartak küldeni. Akkor kimentem a mosdóba, megittam egy liter vizet, és visszamentem. Megvolt az 50 kilóm, fölvettek. Az orvos azt mondta, hogy legény, két hetet adok neked, és meg fogsz dögleni.

– Szerencsére nem lett igaza…

– Fizikailag nem viselt meg a kiképzés, mert én azért álltam be a légióba, hogy legalább háromszor tudjak enni naponta. Addig, amíg az olyan emberek, mint maga is, úgy fogytak, mint a gyertya, én híztam. Jóformán nevetve csináltam végig a kiképzést. Az volt a jelszavam, hogy soha sem tudnak annyira piszkálni, mint röhögtetni.

– A szülei tudták, hogy légiósnak állt?

– Megírtam anyámnak, hogy beálltam a légióba. Mindjárt azzal kezdte, amikor válaszolt a levelemre, hogy milyen hülyeséget csináltál, kit öltél meg, mit loptál, miért kellett beállnod a légióba. Ezt a magyarok verjék ki a fejükből, a légió nem az, amit Rejtő Jenő írt. Mert sok fiatal ennek dől be, és ezért megy a légióba.

– Nagy a lemorzsolódás?

– Nagyon sokan dezertálnak. Van olyan, aki szerelmi bánatában áll be. Amikor odakerül, akkor döbben rá, hogy hol is van. Szellemileg és fizikailag annyira leverik, hogy az embernek jóformán gondolkodásra sincs ideje. A kiképzés alatt lassan kezdik őket felemelni, de egészen más szellemben, mint ami a civil életben volt. Így válnak igazi légióssá.

– Lelkileg vagy fizikailag nehezebb elviselni a kiképzést?

– Ott nincs lélek, ez a téma ott nem létezik. Akárki volt az ember – mert voltak ott egykori miniszterek, papok, tanácsosok, hajóskapitányok is –, amikor beáll a légióba, egy nagy nulla. Hogy mit csinált azelőtt, senkit nem érdekel.

– Tényleg volt miniszter is a légióban?

– Igen volt, egy korábbi svájci miniszter.

– Miért állt be, nem tudja?

– Na, ez az első dolog, hogy a légióban senki nem kérdez senkit, hogy honnan jött, miért jött. Ez senkit nem érdekel.

– Engem érdekelt volna, ha ott egy miniszter.

– Ne érdekelje, mert engem sem érdekel, és én sem kérdeztem tőle, hogy miért állt be, mert úgyse mondta volna meg. Mert ahhoz senkinek semmi köze. A múlt el van temetve, egy légiósnak nincs légió előtti múltja. Mindenki az, aki most.

– Akkor mégis lehet alapja annak az állításnak, hogy sok kétes múltú ember, bűnöző is légiósnak áll. Így van?

– Van, amikor igen. Amikor ágyútöltelékre volt szüksége a légiónak, akkor fölvettek mindenkit, Indokínába például ezrével vitték az embereket, mert hullottak, mint a legyek. Tehát utánpótlás kellett, nemigen vizsgálták, hogy ki mit csinált. Manapság, ha magának van tízezer forint adóssága Ma-gyarországon, már nem veszik fel, mert van mellette kilencvenkilenc másik, akinek nincsen. És nem akarnak összeütközni az Interpollal. A mai légió egy modern, nagyon jól képzett hadsereg, amit a világ bármelyik pontján elsőként lehet bevetni. Ezt akarta elérni a francia állam, és el is érte. Nagyon sok hadsereg irigyli a légiót. Az amerikaiak meg is akarták venni. Persze a légiósok azt mondták, hogy mi amerikai parancsnokság alatt nem fogunk harcolni, és kész. Nem adták el.

– Önt hová vezényelték először?

– Algériában volt egy katonai bázis, amit a francia hadsereg megtartott 1967-ig. Oda vittek először.

– Milyen harcokban vett részt?

– Volt hat-hét hónap, ami alatt történt egy-két összeütközés, de semmi komoly dolog. Itt volt száz ember, ott volt nyolcvan ember, hírt kaptunk, hogy átjöttek Marokkóból vagy Tunéziából, azokat az embereket kellett megkeresni, megsemmisíteni. Bekerítette őket három-négy ezred, és már nem tudtak mozdulni.

– Milyen alakulatnál szolgált?

– Az ejtőernyős ezrednél. Ott olyan ejtőernyősöket képeznek ki, akik nagyon magasról ugranak, úgy éjjel, mint nappal, különböző feladatokkal. 1965-ben kezdték ezeket az embereket kiképezni, és én az első tíz között voltam. Ezután ejtőernyős kiképző lettem.

– Hányszor ugrott?

– Több, mint 600 ugrásom volt.

– Milyen veszélyekkel jár az ejtőernyőzés?

– Velem például megtörtént, hogy a legelemibb biztonsági előírásokat is figyelmen kívül hagytam, annyira rutinosnak tartottam magamat. A sisakot nem kötöttem be, az ernyőt csak két kapoccsal raktam föl, nem úgy, ahogy kell. Kiugrottam a repülőből, és minden mozgott rajtam.

– Majdnem elhagyta az ejtőernyőt?

– A sisakot eldobtam, mert verte az orromat, a magasságmérő mutatója meg lejjebb-lejjebb ment, és mondtam, hogy ezer méter vagy nem, most már nyitom az ernyőt, mert elszédülök. Mikor kinyitottam az ernyőt, nyolcvan méterre voltam a földtől.

– Kapott valamilyen fenyítést amiatt, hogy majdnem megölte magát?

– Nem, mindenki vigyázzban állt a földön, azt hitték, hogy ennek annyi, kampec.

– Fél a haláltól?

– Igen, félek, természetesen. Ki az, aki nem fél? Nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, amelyik azt mondja, félek, de mégis megcsinálom.

– Ön bátor?

– Közönséges ember vagyok, mint akárki. Hogy megszoktam egy s más dolgot, az megint más.

– Voltak hősök a környezetében?

– Algériában volt három magyar szakaszparancsnok az első idegen ejtőernyős ezredben. A legmagasabb francia kitüntetéseket kapták meg, hárman összesen huszonhét kitüntetést.

– Milyen harci feladatot kellett megcsinálni ehhez a huszonhét kitüntetéshez? Mondjuk, hárman megöltek kétszáz embert?

– Öldöklésről nekem ne beszéljen. Kérdezzen meg egy villanyszerelőt, megrázta-e az áram? Ugyanolyan kérdés, mint feltenni egy harcoló katonának, hogy ölt-e embert. Olyan rossz kérdés, hogy borzalmas. Bocsánat, ne haragudjon. Ezek az emberek olyan eredményeket értek el a szakaszukkal harc közben, ami kitüntetésre méltó. Ennyi. Nem arról van szó, hogy minden légiós öldökölt. Amikor rá volt kényszerülve, akkor ő lőtt, ha nem lőtt volna, akkor őt lövik le.

– Beszéltem egy vadászpilótával, ő mondta, hogy a pályafutása elején átgondolta, hogy adott esetben lőnie is kell a repülőről, csak az a különbség, hogy ő Magyarországért, a saját hazájáért tenné ezt.

– Egy légiós nem a hazájáért, hanem a légiójáért csinálja. A légiós először légiós, és utána francia katona. Nagy különbség. Egy hivatásos katona ezzel keresi a kenyerét. Ez egy szakma.

– Evezzünk kicsit szelídebb vizekre. A magánélete hogyan alakult, volt lehetősége családot alapítani?

– Szó sem lehetett róla. Legalábbis abban az időben nem. Az ember vagy katona, vagy családfő. A kettő együtt nem megy. Egy nős katona elveszti az értékének kilencven százalékát, mert nem arra gondol, hogy mit kell csinálni, hanem arra, hogy a gyerekemet el kell vinni az orvoshoz. A katonáknak huszonnégy órán át készenlétben kell lenniük. Ha jön a parancs, akkor menni kell. Előfordult, hogy elindultunk a hegyekbe fél napra, és három hónap múlva jöttünk vissza.

– Sok magyar van a légióban?

– Az ejtőernyős ezred tíz százaléka magyar. A mai napig nagyon szeretik a magyarokat, becsülik őket amiatt, hogy ez a kis nemzet 1956-ban szembeszállt a Szovjetunióval.

– És Ön szereti Franciaországot? Azt tartja a hazájának?

– Amikor én 56-ban elhagytam Magyarországot, akkor még esélyem sem volt arra, hogy visszajöjjek Magyarországra. Tehát nekem Franciaország lett a második hazám. Mert ő adta meg nekem a lehetőséget, hogy éljek. Hogy megkeressem a kenyeremet és létezzek. Viszont soha el nem felejtettem, hogy magyar vagyok. Vannak olyanok, akik néhány év külföldi út után hazajönnek, és nem beszélnek magyarul. Nevetséges. Én soha nem felejtettem el magyarul beszélni, amint hallja, most is magyarul beszélek magával. Beszélhetnék franciául is: úgy beszélek franciául, mint magyarul, ha nem jobban.

– Mennyi ideig szolgált a légióban?

– Pontosan tizenöt év nyolc hónapot voltam katona, ebből tizenegy évet töltöttem a légióban.

– Megkapta a francia állampolgárságot?

– Francia állampolgár vagyok, igen. Mivel a francia hadsereg tagja voltam, nem utasíthatták vissza a kérelmemet, úgyhogy két hónapon belül el volt intézve a francia állampolgárságom.

– Nyugdíj jár Önnek?

– Igen, életem végéig. A légió egyébként soha nem hagyja magára a sebesültjeit, sem a halottait. Mindig gondoskodik róluk, amit talán más hadseregben nem találunk meg.

– A beszélgetés elején említette, hogy kényszerből választotta ezt a pályát. Ha újra fiatal lehetne, és nem volna semmilyen kényszerítő körülmény, ugyanezt választaná?

– Igen, ugyanezt választanám, de okosabban csinálnám. Nem hagynám ott a légiót tizenegy év után, és a keresetemet jobban beosztanám. Mert abban az időben úgy ment a pénz, ahogy jött…


Traduction

aa
 

Visiteurs

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterAujourd'hui2110
mod_vvisit_counterHier2383
mod_vvisit_counterCette semaine4493
mod_vvisit_counterSemaine dernière21196
mod_vvisit_counterCe mois66755
mod_vvisit_counterMois dernier347580
mod_vvisit_counterDepuis le 11/11/0919806184

Qui est en ligne ?

Nous avons 1837 invités en ligne

Statistiques

Membres : 17
Contenu : 14344
Affiche le nombre de clics des articles : 42377540
You are here PRESSE XX° 1999 - 1967 1998