AALEME

Légionnaire toujours...

  • Plein écran
  • Ecran large
  • Ecran étroit
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

2005

2005. november 21

A Francia Idegenlégió egyik legrégebbi magyar tisztje, Tóth József zászlós időközben visszatért franciaországi állomáshelyére, de előtte még elmesélt néhány „kulisszatitkot” a világ egyik letekintélyesebb profi hadseregéről.

A cikksorozat első részét itt olvashatja.

A légiós kiképzés csak négy hónapig tart, de a végén lelkileg és fizikailag is megerősödve kerülnek ki a katonák. A kiképzés kemény, de eredményes, a körülmények sokkal jobbak, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt, fegyverzetből pedig a világviszonylatban is elismert francia csúcstechnológiát használják – meglehetősen hatékonyan.

Tóth József egy magyar légióst tüntet ki
Arról persze nem lehet elfeledkezni, hogy ez a kitűnően képzett és felszerelt professzionális hadsereg szinte kizárólag külföldiekből áll. A katonák általában 5 évre kötnek szerződést a francia állammal, amely rendszerint őket veti be olyan veszélyes területeken, amelyhez Franciaországnak politikai, gazdasági, illetve katonai (vagy mindhárom) érdeke fűződik. Ezért „idegen” légió az Idegenlégió, erre találták ki. Arra, hogy – bármennyire is francia érdekekről van szó –, ne franciák hagyják ott a fogukat, például Elefántcsontparton, az ottani zavargásokban, hanem szlovák vagy magyar idegenlégiósok- olyan háborúban, amelyhez lényegében semmi közük.

Tóth József zászlós számára teljesen természetes volt, hogy Franciaország szerződéses katonája, s ha kell, akár az élete árán is meg kell védenie a francia érdekeket. Tudta, mit vállal, amikor jelentkezett a Légióba, amikor végigcsinálta a kiképzést – és tudja ma is, bárhol is szolgál egységével a világon. A legtöbbször Afrikában vetették be, eddig mégis sikerült ép bőrrel megúsznia. Az afrikai Dzsibutiban szolgált legtovább: 26 hónapig. Ott lett zászlós – és a rádiós szakasz vezetője. Háromszor is került „meleg helyzetekbe”, amikor lőttek rá, ő is lőtt, keményen meg kellett küzdenie a saját és bajtársai életéért.

Nem a gyilkolás a cél

Tóth igyekszik eloszlatni egy közkeletű félreértést, amely az elit hadseregekkel, így a Francia Idegenlégió katonáival kapcsolatban is terjeng a világban: „Egy légiósnak általában nem az a célja, hogy öljön – bár ezt kevesen hiszik el rólunk. Én magam is inkább arra törekszem, hogy megsebesítsem az ellenséget. Ez nem csak humánusabb, hanem taktikusabb is! Hiszen egy sebesültet az övéi közül ’normális estben’ legalább egy, de inkább kettő másiknak el kell vinnie a hadszíntérről, ezzel már három embert ’kivontam a forgalomból’.”

Tóth zászlós nem nagy örömére Afrikában is egyre érezhetőbb az amerikai jelenlét. „A franciáknak nincs annyi pénzük a hadseregre, mint az amerikaiaknak” - jegyzi meg, mintegy magyarázatként „Mi légiósok, irigyek vagyunk az amerikai katonákra, nekik mindenük megvan, a felszerelésük tökéletes – és nem kell menetelniük. Amerika akár 200 ezer katonát is be tud vetni egy háborúba, Franciaország tízezer embert sem tud kiállítani. Gondoljunk csak az első öbölháborúra!”


Puhányabbak az amerikaiak?

Az amerikai hadsereg most például Dzsibutiban épít bázist, ahová a francia légiósok be sem tehetik a lábukat. Az amerikai katonáknak viszont szabad bejárásuk van az idegenlégiós támaszpontokra - akik ezt persze nem nézik jó szemmel. Az Idegenlégióban nem tartják velük egyenrangú katonáknak az amerikaiakat. Tóth zászlós így jellemzi őket: „Kicsit nagyképűek, kicsit harsányak, erős fiúknak látszanak, de nálunk kevésbé bírják a 70 fokos meleget, rosszul tűrik, ha csak naponta egyszer kapnak enni, ha nem tudnak naponta legalább egyszer zuhanyozni, ha menni kell 3 kilométert. Akkor már nem számít, ha valakinek 50 cm átmérőjű a felkarja. Kényelmes, individualista hadsereg az amerikai. Minket a légióban arra neveltek, hogy el tudjunk viselni mindent. Embertelen körülmények között sem reklamálhatunk, nem úgy, mint ők - mondja némi irigységgel a hangjában. Még hozzáteszi: az amerikaiak laktanyáikban hatalmas edzőtermek vannak, mindenféle kiszolgálóegység áll a rendelkezésükre, csodálatos étkezők, különféle boltok. A logisztikájuk is profi „Ha valahol megjelenik kéttucat amerikai, pillanatok alatt kinő a földből egy lakósátor, egy zuhanyozó, egy konyha, egy kantin.” A légiósok „előretolt bázisain” sátor általában nincs, ágy nincs, mosakodás pedig „üvegnyi vízben, amit valamelyik közeli vízlelő helyről szerzünk, nagy nehezen.”

Folytatjuk!

VMI


2005. november 18

Budapest egyik elővárosában járunk, mostanában fölkapott környéken. Egy elegáns, de nem hivalkodó ház kapujában negyven körüli férj és mosolygós felesége fogad, a háttérben egy 12 éves nagylány és egy hétéves forma fiú. Látszatra nincs semmi különös ebben a családban – akár átlagosnak is mondhatnánk. Ám a családfő nem akárki: a Francia Idegenlégió tisztje. XY zászlós most éppen szabadságon van, de beszélgetésünk másnapján indul vissza franciaországi állomáshelyére. De előbb még elmeséli nekünk, milyen is ma a világhíres/hírhedt és rettegett elit hadsereg, amelyet a legtöbben „csak” Rejtő Jenő regényeiből ismerünk.

Tóth József 1989. október 19-én, Nizzában lépett be a Légióba. Hogyan kezdődött? Kalandos, regénybe illő történet az övé.

Akkortájt itthon a rendszerváltás napjait éltük. Józsi 27 éves volt és már nős, bár gyermekük akkor még nem született. Utólag úgy látja: ha előre tudta volna, hogy ez a „rendszerváltás-dolog” ennyire komoly, talán el sem indult volna Nyugat felé. De elindult. Azt mondja, ha itthon marad, 98 százalék, hogy már nem élne vagy valamelyik börtönben senyvedne, és kb. 2 százalék, hogy milliomos lenne.

Józsi versenyszerűen úszott, de nem volt semmije, csak egy gimnáziumi érettségit tudott fölmutatni. Kilátás (vagy ahogyan mostanában mondjuk: jövőkép) semmi. Csak tengett-lengett, néha próbálkozott valami munkával, de zűrös gyerek volt, sehol sem maradt soká. Leszolgálta a katonaidejét, de aztán csak az éjszakát járta. Valamit tennie kellett, mert érezte: ez nem élet. Idős, beteg szüleiről és persze a feleségéről is gondoskodnia kellett volna.

Egyszer csak fogta magát és elindult Nyugatra. Először Ausztriában, majd Olaszországban próbálkozott – nem sok sikerrel. Ezután Franciaország felé vette az útját, Nizzában szállt le a vonatról. A sors azonnal összehozta egy szolgálatkész meleggel, aki rögtön beleszeretett a magyar ifjúba, meg is hívta magához. Józsi mégis az utcát választotta. Hamar ráakadt egy főleg arabokból álló drogos bandára, akik estére elvitték egy hajléktalan szállóra. Ott legalább tiszta ágyban aludhatott.

Újdonsült haverjai hülyének nézték (Oldaltörés)

Az éjjeli menedékhely falán látta meg a Francia Idegenlégió toborzó plakátját – rögtön el is határozta, hogy belép. Újdonsült haverjai hülyének nézték, mindenáron le akarták beszélni. A Légió egyenlő az öngyilkossággal - ijesztegették. De Józsi már döntött.

Másnap már jelentkezett a Légió nizzai toborzó irodájában. Egy altiszt videofilmet vetített neki a Légióról – persze csupa szépet és jót – ő pedig megerősítette szándékát, hogy belép. Kapott egy vonatjegyet és irány Aubagne, a Légió központja, Marseille-től mintegy 30 km-re. Ezt a helyet egyébként Rejtő Jenő is gyakran emlegeti regényeiben.

Ez az a hely, ahol a „kinti törvény” keze már nemigen éri utol az önkéntest, aki jelentkezett a Légióba. ’89-ben, amikor Józsi beállt, együtt szolgált egy sráccal, aki itthonról menekült, gyilkosság miatt. Aubagne-ban „már nem keresték”. Azt mondja, ma már nem egészen így mennek a dolgok. 1992 óta néhányszor előfordult már, hogy jött az Interpol és valakit bilincsbe verve vittek el. Ám azért a Légió még mindig elég „toleráns” az odakint, a civil világban elkövetett bűnök iránt.

Ha az ember végleg eldöntötte, hogy beáll és alá is írta az erről szóló nyilatkozatot – háromhetes belépési procedúrán kell átesnie. Ezalatt választják ki, hogy kit küldenek tovább kiképzésre. A mai napig nyolc jelentkezőből mindössze egyet vesznek föl.

Titkolta, hogy nős (Oldaltörés)

Az első hét (a „zöld hét”) csupa orvosi vizsgálatból áll. Ekkor derül ki, melyik jelölt lesz alkalmas arra, hogy teljesítse a rendkívül kemény fizikai követelményeket. A második („narancssárga”) héten egy rakás pszichológiai és intelligencia-tesztet kell kitölteni – ezekből állapítják meg, ki milyen pályát futhat be a légióban. A harmadik („piros”) héten a légió biztonsági szolgálata (gúnynevén: a Gestapo) hallgatja ki a jelölteket, akik ezt utólag általában kisebb fajta pszicho-terrornak szokták nevezni. Aki ezeket a válogatott lelki gyötrelmeket kibírja, mehet légiósnak.

Józsi egyetlen takargatni valója az volt, hogy nős - ez ugyanis a Légióban főbenjáró vétségnek számít -, de nem vallotta be, csak jóval később, úgy három év múlva. Viszont akkorra már annyit költöttek rá, hogy nem érte meg kirúgni emiatt, így jobbnak látták „legalizálni” az ügyet.

Nos, akinek nem sikerül elvenni a kedvét attól, hogy légionárius legyen – azt átviszik a Toulouse-tól kb. 60 km-re fekvő Castelnaudary-ba, a légió kiképző központjába. Itt egyszerre 4 század (egy-egy században pedig 4 szakasznyi) katonát képeznek ki – rendkívül szigorú előírások alapján. Először is megtanítják őket franciául (már aki előtte nem tudott), majd fizikai és pszichés állóképességüket fejlesztik.

Az első héten naponta 3 kilométert kell futniuk, a második héten napi 5 km-t, a harmadikon napi 7-et, stb. A menetelés gyakorlása az egyik legfontosabb feladat, hiszen a légiósok gyakran szolgálnak sivatagban, ahol a lábuk az egyetlen „közlekedési eszköz” – először 5-10, később 15-20 km-t is kell menetelniük naponta, persze felszereléssel a hátukon. A kiképzés része az is, hogy minden katonának naponta 1 perc zuhanyozási idő jár – az is hideg vízben.

(folytatjuk!)

VMI


Traduction

aa
 

Visiteurs

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterAujourd'hui16
mod_vvisit_counterHier998
mod_vvisit_counterCette semaine2213
mod_vvisit_counterSemaine dernière8866
mod_vvisit_counterCe mois4460
mod_vvisit_counterMois dernier53340
mod_vvisit_counterDepuis le 11/11/0920910088

Qui est en ligne ?

Nous avons 193 invités en ligne

Statistiques

Membres : 17
Contenu : 14344
Affiche le nombre de clics des articles : 45128541
You are here PRESSE XXI° 2005