A Francia Idegenlégió egyik legrégebbi magyar tisztje, Tóth József zászlós időközben visszatért franciaországi állomáshelyére, de előtte még elmesélt néhány „kulisszatitkot” a világ egyik letekintélyesebb profi hadseregéről.

A cikksorozat első részét itt olvashatja.

A légiós kiképzés csak négy hónapig tart, de a végén lelkileg és fizikailag is megerősödve kerülnek ki a katonák. A kiképzés kemény, de eredményes, a körülmények sokkal jobbak, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt, fegyverzetből pedig a világviszonylatban is elismert francia csúcstechnológiát használják – meglehetősen hatékonyan.

Tóth József egy magyar légióst tüntet ki

Tóth József zászlós számára teljesen természetes volt, hogy Franciaország szerződéses katonája, s ha kell, akár az élete árán is meg kell védenie a francia érdekeket. Tudta, mit vállal, amikor jelentkezett a Légióba, amikor végigcsinálta a kiképzést – és tudja ma is, bárhol is szolgál egységével a világon. A legtöbbször Afrikában vetették be, eddig mégis sikerült ép bőrrel megúsznia. Az afrikai Dzsibutiban szolgált legtovább: 26 hónapig. Ott lett zászlós – és a rádiós szakasz vezetője. Háromszor is került „meleg helyzetekbe”, amikor lőttek rá, ő is lőtt, keményen meg kellett küzdenie a saját és bajtársai életéért.

Nem a gyilkolás a cél

Tóth igyekszik eloszlatni egy közkeletű félreértést, amely az elit hadseregekkel, így a Francia Idegenlégió katonáival kapcsolatban is terjeng a világban: „Egy légiósnak általában nem az a célja, hogy öljön – bár ezt kevesen hiszik el rólunk. Én magam is inkább arra törekszem, hogy megsebesítsem az ellenséget. Ez nem csak humánusabb, hanem taktikusabb is! Hiszen egy sebesültet az övéi közül ’normális estben’ legalább egy, de inkább kettő másiknak el kell vinnie a hadszíntérről, ezzel már három embert ’kivontam a forgalomból’.”

Tóth zászlós nem nagy örömére Afrikában is egyre érezhetőbb az amerikai jelenlét. „A franciáknak nincs annyi pénzük a hadseregre, mint az amerikaiaknak” - jegyzi meg, mintegy magyarázatként „Mi légiósok, irigyek vagyunk az amerikai katonákra, nekik mindenük megvan, a felszerelésük tökéletes – és nem kell menetelniük. Amerika akár 200 ezer katonát is be tud vetni egy háborúba, Franciaország tízezer embert sem tud kiállítani. Gondoljunk csak az első öbölháborúra!”


Puhányabbak az amerikaiak?

Az amerikai hadsereg most például Dzsibutiban épít bázist, ahová a francia légiósok be sem tehetik a lábukat. Az amerikai katonáknak viszont szabad bejárásuk van az idegenlégiós támaszpontokra - akik ezt persze nem nézik jó szemmel. Az Idegenlégióban nem tartják velük egyenrangú katonáknak az amerikaiakat. Tóth zászlós így jellemzi őket: „Kicsit nagyképűek, kicsit harsányak, erős fiúknak látszanak, de nálunk kevésbé bírják a 70 fokos meleget, rosszul tűrik, ha csak naponta egyszer kapnak enni, ha nem tudnak naponta legalább egyszer zuhanyozni, ha menni kell 3 kilométert. Akkor már nem számít, ha valakinek 50 cm átmérőjű a felkarja. Kényelmes, individualista hadsereg az amerikai. Minket a légióban arra neveltek, hogy el tudjunk viselni mindent. Embertelen körülmények között sem reklamálhatunk, nem úgy, mint ők - mondja némi irigységgel a hangjában. Még hozzáteszi: az amerikaiak laktanyáikban hatalmas edzőtermek vannak, mindenféle kiszolgálóegység áll a rendelkezésükre, csodálatos étkezők, különféle boltok. A logisztikájuk is profi „Ha valahol megjelenik kéttucat amerikai, pillanatok alatt kinő a földből egy lakósátor, egy zuhanyozó, egy konyha, egy kantin.” A légiósok „előretolt bázisain” sátor általában nincs, ágy nincs, mosakodás pedig „üvegnyi vízben, amit valamelyik közeli vízlelő helyről szerzünk, nagy nehezen.”

Folytatjuk!

VMI